Ilyen lesz a jövő kormánya – vagy nem

Ilyen lesz a jövő kormánya – vagy nem

Az autóipar rohamos fejlődését látva egy kocsi egyre több tartozékáról kell megállapítanunk, hogy bizony már messze nem csak arra használatos, amire annak idején kitalálták. Így van ez a kormánykerék esetében is. A modern autókban már rengeteg mindent lehet innen kezelni, emiatt pedig szép lassan egyre több gomb jelent meg rajtuk, amiket aztán képernyők egészítettek ki vagy váltottak fel. Ezen a téren jelentkezett egy egészen elképesztő újítással a Hyundai – amelyet azonban nem mindenhol fogadtak kitörő lelkesedéssel.

A dél-koreai gyártó 2015-ben kezdte el fejleszteni azt a kezelőfelületet, amelyet most tárt a nyilvánosság elé. A kormány mögött két hagyományos kijelző kapott helyet, amelyek között 6 milliméteres a távolság, ennek révén különleges 3D-hatást lehet velük elérni. Középre került egy normál érintőkijelző is, a legnagyobb dobás viszont az, hogy a kormány küllőiben is található két érintőpanel.

Ez sem számít persze teljes szentségtörésnek, korábban ugyanis Mercedeseknél is láthattunk kormányba szerelt érintőpadot, azonban egyrészt azok sokkal kisebbek, másrészt nem képesek vizuális információt megjeleníteni – ellentétben a Hyundai friss koncepciójával. Sőt, az i30-as modellen bemutatott fejlesztés lényege, hogy ezeken a felületeken mindig más funkcióhoz tartozó gombok jelennek meg. Márpedig sokak szerint ez már komoly veszélyt hordozhat magában, hiszen könnyen elterelheti a vezető figyelmét az útról.

Mivel a rendszer váltogatja a kijelzőn megjelenő, kattintható ikonokat, ha tudni akarjuk, hogy éppen mit „okézunk” le, legalább egy kis időre le kell pillantanunk a kormánykerékre. Ez pedig már első hallásra is olyasvalaminek tűnik, amit a közlekedésbiztonságban éppen, hogy tiltanak – hogy mást ne mondjunk, a vezetés közbeni (kézben tartott) mobiltelefon-használat éppen azért tilos, mert veszélyes helyzet esetén jelentősen csökkentheti a sofőr reakcióidejét. Ne feledjük, még a városban engedélyezett 50 km/h-s sebesség is azt jelenti, hogy ha 1 másodpercre elkalandozik a tekintetünk, csaknem 14 métert teszünk meg „vakon”, ami alatt rengeteg minden történhet.

A Hyundai most bemutatott kormánykerekének tesztjei természetesen folytatódnak, mint mondják, immár az első kritikákat is figyelembe véve. A megjelenésre még biztosan éveket kell várni, ha egyáltalán lesz végül belőle valami. Hiszen könnyen lehet, hogy ez speciel a technológiának egy olyan fejlődési iránya, amerre a biztonság érdekében nem kellene messzire merészkedni.