Itt az első elektromos Porsche – sőt, rögtön kettő

Itt az első elektromos Porsche – sőt, rögtön kettő

Megszokhattuk, hogy amikor egy autógyártó előáll egy vadonatúj kocsival, igyekeznek hangzatos mondatokkal felkelteni iránta az érdeklődést. És még ha az ilyen bemutatókon elhangzó beszédeket „el is kell osztani kettővel”, akkor is figyelemre méltó, hogy a Porschénél a márka csaknem 80 éves történelmének legfontosabb autójaként mutatták be a minap a Taycant.

Azzal, hogy valóban mérföldkőről van szó, nem is nagyon lehet vitatkozni, hiszen mégiscsak a Porsche első elektromos autójáról beszélünk. A többség a rövidesen kezdődő Frankfurti Autószalonon várta a nagy leleplezést, azonban a németek ennek kicsit elé mentek, és már most elárulták a sokakat izgató részleteket.

Ezek szerint a Taycant Turbo és Turbo S változatokban lehet majd kapni. Az elnevezés ne tévesszen meg senkit, természetesen nincsen bennük turbófeltöltő, mindössze csak annyi történhetett, hogy a Porschénél alighanem egy már bejáratott nevet akartak választani. Az értékesítés egyszerre indul a három legfontosabb piacon (Ázsia, Európa és Észak-Amerika), forintban kifejezve nagyjából 50, illetve 60 milliós árakon.

Ezekért az összegekért cserébe a Turbo verzióban 680 lóerő és 850 Nm áll a sofőr rendelkezésére. A végsebessége elektronikusan korlátozott 260 km/h-ra, míg a 100-at kerek 3 másodperc alatt éri el. A Turbo S felső határa szintén 260-nál van, ettől függetlenül valamivel erősebb, 761 lóerőt és 1050 Nm-t tud, 100 km/h-ra így már 2,6 másodperc alatt felgyorsul. A sportautók világában nem kiemelkedő adatok ezek, de ha hozzátesszük, hogy mindkét Taycan mintegy 2300 kg-ot nyom, máris jár az elismerés a mérnököknek, hogy ilyen súly mellett ennyit kicsikarnak a kocsiból.

Mindkét modellben egy-egy elektromos motor hajtja a tengelyeket. Elöl sima fogaskerék-áttétel található, míg hátul kétfokozatú váltó: az első a gyorsuláshoz kell, a második fokozat pedig az utazás közben csökkenti az energiafogyasztást. A Taycan 93,4 kWh kapacitású lítiumion-akkumulátorokkal készül, a hatótávot a Turbo esetén 450, a Turbo S-nél pedig 412 kilométerre becsülik.

A fejlesztők mostani bejelentése nyomán ez a két változat csak a kezdet, várhatóan jövőre ugyanis bemutatnak alacsonyabb teljesítményű és kisebb akkumulátor-kapacitású modelleket is. Sőt, a piaci trendeknek megfelelően szintén 2020-ban érkezhet egy emelt hasmagasságú verzió is, amely állítólag Taycan Cross Turismo névre hallgat majd.