A „Lambó” műhely is a netre költözött

A „Lambó” műhely is a netre költözött

A 2020-as esztendő szomorú hozománya, hogy egyre több területen kellett megtanulnunk a „koronavírus-kompatibilis” kifejezést. Ez alól természetesen az autóipar sem lehet kivétel, így a gyártóknak is folyamatosan keresniük kell azokat a megoldásokat, amelyekkel a megváltozott körülmények közepette is sikeresek tudnak lenni üzletileg. A Lamborghini például a minap ennek jegyében egészen új szintre emelte az internetes „ügyfélkiszolgálást”.

A legendás olasz cégnél jó ideje van lehetőség arra, hogy a csúcsautók leendő tulajdonosai testre szabják saját példányukat, legyen szó a színről, a belső térben felhasználandó anyagokról vagy bármi más, rugalmasan változtatható paraméterről. Az úgynevezett „Ad Personam” („személyre szóló”) szolgáltatás azonban korábban a legtöbb esetben úgy zajlott, hogy a vásárlót vendégül látták a cég Bolognához közeli központjában, ahol saját kezűleg válogathatott a mintadarabok között.

Természetesen ezt a lehetőséget továbbra is fenntartja a vállalat, azonban a helyzetre való tekintettel elindították a „virtuális műhelyüket”, amelyen keresztül bárki úgy állíthatja össze jövendő Lamborghinijét, hogy közben senkivel sem kell fizikai érintkezésbe kerülnie. A módszer alapvetően egy kb. 2 órás videókonferenciára épül, amelyben a vonal túlsó végén lévő szakértők a kamera segítségével megmutatják a lehetőségeket, és igény esetén rögtön ötleteket is adnak az optimális megvalósításra.

Persze, ha valaki kiad egy forintban kifejezve 3 számjegyű összeget egy autóért, nem mindig éri be a képernyő segítségével szemre vételezett elemekkel (gondoljunk csak például az ülésekre), ezért a cég kész anyagmintát is küldeni a vevőknek, hogy azok biztosan elégedettek legyenek a választásukkal. A gyártó úgy számol, hogy az év végéig nagyjából 150 ügyfélnek alkotnak egyedi kivitelű autót az interneten keresztül.

Ha pedig az eddig ismertetett részletek nem volnának elég csábítóak, a Lamborghini egy nagy dobással is készült az online konfigurálás felfuttatására. Bemutatták ugyanis a 2018-ban debütált Aventador SVJ legújabb változatát, a Xago Editiont, amelyből összesen 10 darab készül, és azokat kizárólag a virtuális Ad Personam szolgáltatáson át lehet megrendelni. Mi tagadás, a személyre szabásra vágyók meglehetősen jó alapokra „építkezhetnek”: a V12-es motorral felszerelt autó 770 lóerőt és 720 Nm-es csúcsnyomatékot tud, amelyeknek köszönhetően a végsebessége 350 km/h környékén van.