Búcsú az Alhambrától

Búcsú az Alhambrától

A szabadidő-autók (SUV) közelmúltban látott hihetetlen ütemű felfutásának egyik legnagyobb vesztesei már eddig is a családi egyterűek voltak, a minap pedig újabb ütés érte ezt a szegmenst: a Seat hivatalosan bejelentette, hogy leállítja az Alhambra gyártását. Szakértők szerint ezek után „testvérétől”, a Volkswagen Sharantól is hamarosan búcsúznunk kell. A gyártóknak persze megvannak a terveik arra nézve, mibe „ültetnék át” vásárlóikat. 

„Felülvizsgáltuk a régebbi modelljeinket, hogy biztosak lehessünk abban, hogy beleillenek a fenntartható jövőről alkotott elképzeléseinkbe. Ennek a stratégiának a jegyében mostantól az új és elektromos típusokra koncentrálunk, mint a Seat Leon plug-in hibrid vagy a Cupra Formentor plug-in hibrid crossover kupé. Ezzel párhuzamosan eltávolítjuk palettánkról az idős kocsikat, hogy átadhassák a helyüket újabb, tisztább autóknak.”

A fenti sorokkal indokolta a napokban a Seat, hogy nem gördül le a gyártósorukról több Alhambra. És bár ezek az érvek inkább a környezetvédelemről szólnak, azért nyugodtan hozzátehetjük, hogy a döntésnek vélhetően üzleti mozgatórugói is voltak. Az angolul „MPV”-nek nevezett szegmens eladásai hosszú ideje zuhanórepülésben vannak, a legfrissebb statisztikák szerint Európában az eladott újautók már csak 3,8%-át teszik ki (az SUV-k mintegy tízszer ennyit…), így nem csoda, hogy több cég „menekül” innen.

Pedig maga az Alhambra nem is produkált rossz számokat az utóbbi időben. Az 1995-ben bemutatott kocsiból története során 2017-ben készült a legtöbb (csaknem 34 ezer), a gyengébb 2018-as esztendő után pedig tavaly megint nőtt iránta a kereslet. Úgy fest azonban, hogy ez sem volt elég a régóta rebesgetett megszüntetés elnapolásához. Az Alhambra a kezdetektől fogva teljesen megegyezett a Volkswagen Sharannal, így autós szakírók most arra tippelnek, hogy a VW is még idén leállítja a családi egyterű futószalagjait.

A többség szerint a spanyol vállalat most abban bízik, hogy sokan a tavaly debütált Seat Tarracóban találják meg az Alhambra alternatíváját, amely egy hétüléses crossover, de elegendő térrel rendelkezhet ahhoz, hogy a hoppon maradó potenciális „minivan-vevőknek” is megfeleljen. Ami pedig a Volkswagent illeti, ott nemrég egy Multivan nevű, kisbusz-szerű hétüléses autóról röppentek fel hírek, amely nemcsak a Sharant, hanem a Tourant és a Sportsvan is képes lehetne kiváltani.

A családi egyterűek rajongói számára tehát a jelek szerint egyre kisebb lesz a választék. A tény, hogy a szegmensen belül az utóbbi években a három legtöbb eladással bíró modellből (Ford S-max, Seat Alhambra, VW Sharan) egytől már biztosan, egytől pedig valószínűsíthetően rövid úton búcsúznunk kell, mindenesetre nem sok jót ígér.