Ez lesz végre a nyerő Ferrari?

Ez lesz végre a nyerő Ferrari?

Nagyjából egy hónappal a Forma–1-es szezon rajtja előtt szép lassan minden egyes istálló leleplezi 2020-as versenygépét. A rajongótáborok méretét figyelembe véve a talán legjobban várt bemutató a Ferrarié, amely a napokban állt elő az SF1000 kódjelű autóval. Az átszabott kocsival a cél világos: megtörni a több mint egy évtizede tartó sikertelenséget, és egyszersmind a lehető legjobban felkészülni a küszöbön álló óriási változásokra.

Mi tagadás, megadták a módját a Ferrarinál az idei autójuk bemutatásának, helyszín gyanánt ugyanis egy színháztermet választottak, ahol többek közt egy szimfonikus zenekar gondoskodott a közönség szórakoztatásáról. No, meg az SF1000-es, amellyel Sebastian Vettel és Charles Leclerc március közepén Ausztráliában megkezdi hadjáratát az egyéni világbajnoki címért, amelyre a maranellóiak Kimi Räikkönen 2007-es győzelme óta várnak.

Ami a névválasztást illeti, az SF betűk jelentését, azaz a Scuderia Ferrarit, alighanem sokan kitalálták, az 1000-es szám pedig egy egészen különleges mérföldkő miatt került a névbe. A csapat ugyanis idén teljesíti majd ezredik futamát a száguldó cirkuszban. Az eredeti naptár szerint a jubileumra a júniusi Kanadai Nagydíjon kerülne sor – ám, ha a koronavírus miatt végül későbbre kell halasztani a kínai versenyt, akkor Franciaországban érik el a bűvös határt.

Az elnevezésnél persze sokkal fontosabb, mit tud majd a kocsi. Az a mostani bemutatón is elhangzott, hogy a mérnökök ezúttal a minél nagyobb leszorítóerőre helyezték a hangsúlyt. Ez nem is csoda, hiszen tavaly például az egyenesekben a többiekhez képest is roppant gyorsak voltak a Ferrarik, ám a leszorítóerő hiánya miatt a versenyen rendszeresen gumikezelési gondjaik akadtak, így nem volt esélyük jó eredményre váltani a motorerőt.

Idén tehát inkább vállalják a fokozott leszorítóerővel járó nagyobb légellenállást, ami értelemszerűen az egyenesekben eltünteti a korábbi előnyüket, de a várakozások szerint összességében így járnak majd jobban. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a Forma–1-es döntéshozók 2021-re történelmi fordulópontot jelentő szabályváltozásokat jelentettek be, akkor érthető is, hogy a Ferrari a fejlesztés java részében az aerodinamikára koncentrált.

Jövőre ugyanis az előzések megkönnyítésének érdekében olyan megoldásokat vethetnek majd be a csapatok, amikkel a várakozások szerint a leszorítóerőnek csak 15%-át vesztik el a kocsik a másik mögött autózva – szemben a mostani 50%-kal. Ezzel párhuzamosan életbe lép egy költségplafon is az istállók számára (175 millió dollár), ami azt jelenti, hogy aki „korlátlanul” akar fejleszteni, annak ezt már idén meg kell tennie.

Addig persze még hátravan a teljes 2020-as versenyidény, ahol tehát a Ferrari pilótái a most leleplezett SF1000-essel gördülnek ki az aszfaltra, hogy megküzdjenek a győzelmekért, a papírforma szerint ezúttal is leginkább a Mercedesekkel és a Red Bull-Hondákkal.