Az utóbbi években sokan – köztük egyes autógyártók döntéshozói – a kis, városi autók közelgő eltűnését vizionálták, mondván, hogy manapság ezek hozzák a legkisebb profitot, ráadásul a szabályok miatt elkerülhetetlennek látszó villanyosítást is ennél a kategóriánál a legnehézkesebb gazdaságosan megoldani. A Renault-nál azonban a jelek szerint az elektromos korszakban is látnak még fantáziát az A-szegmensben! Ennek legfrissebb bizonyítéka a minap hivatalosan is leleplezett Twingo E-Tech Electric, amelyet az Automeister szervizhálózat legújabb bejegyzésében igyekszünk bemutatni.
A nevével egyszerre három táncot (twist, swing és tangó) is megidéző Renault Twingo 1992-ben debütált. A kevesebb mint 800 kilogrammos tömegével az utak egyik törpéjének számító kocsi sokak tetszését elnyerte, amit főként újszerű designjának és méretéhez képest relatíve praktikus belső terének köszönhetett. A típus harmadik generációja 2014 óta van az utakon, a mostani megújulása pedig egyben korszakváltás is, hiszen mostantól kizárólag villanymotorral készül majd.
Ami miatt az újdonság mégis méltán nevezhető az „ős-Twingo” utódjának az a formavilág, mely kifejezetten ügyesen idézi meg a közkedvelt elődöket. A Twingo E-Tech Electric 3,79 méter hosszú, vagyis csaknem 40 centiméterrel hosszabb az eredeti változatnál és 20 centivel a kifutó szériás verziónál. Ugyanakkor a szintén a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség által használt AmpR Small platformra épülő Renault 5 E Tech-nél mintegy 15, a 4 E-Tech-nél pedig 35 centivel rövidebb. Az említett hosszhoz 1,72 méteres szélesség, 1,49 méteres magasság, illetve a villanyautók mezőnyében már-már pehelysúlyúnak számító 1,2 tonnás tömeg társul.
A vadonatúj Twingóban egy az első kerekeket meghajtó, 82 lóerős teljesítményre és 175 Nm-es csúcsnyomatékra képes elektromos erőforrás kapott helyet, karöltve egy 27,5 kWh-s lítium-vas-foszfát akkumulátorral. Utóbbi a tesztek alapján akár 263 kilométeres hatótávra (WLTP szabvány szerint) is elegendő lehet, teljes újratöltése pedig az otthonokban is egyre elterjedtebb 11 kW-os AC-töltő segítségével nagyjából 2,5 órát vesz igénybe. A manapság szinte elvárásnak számító módon az új Twingo E-Tech rendszere is kétirányú, azaz elektromos eszközök is tölthetők, illetve működtethetők róla.
Az ötajtós jármű próbál átmenteni valamit a régi Twingók viszonylagos praktikumából is, ennek jegyében például az anyósülés teljesen síkba dönthető, így akár 2 méteres tárgyak is szállíthatóvá válnak. És alighanem sokan örülnek majd annak a nem teljesen szokványos megoldásnak is, hogy a hátsó sori ülések külön-külön is előre-, illetve hátracsúsztathatók.
A modern biztonsági- és vezetéstámogató rendszerekkel felvértezett Renault E-Tech Electric fejlesztésében és az alkatrész-beszállításban jelentős részt vállaltak a cég kínai partnerei, azonban az autó gyártására Európában, egész pontosan a szlovéniai Novo Mestóban kerül sor. Az első példányok már 2026 elején a kereskedésekben lehetnek, méghozzá a Renault ígérete szerint 20 ezer euró (azaz átszámítva kb. 7,7 millió forint) alatti indulóáron, ami első ránézésre versenyképesnek tűnik ebben a talán mégsem teljesen halálra ítélt, városi kisautós szegmensben.