„Sarktól sarkig” autóznának a Nissan Ariya-val

Nem ritka, hogy egy a piaci bevezetés fázisában járó autóra egy elsőre kissé őrültségnek tűnő akcióval akarják felhívni a figyelmet – a Nissan Ariya azonban most ezt is új szintre készül emelni! Egy friss bejelentés szerint az év eleje óta gyártott, teljesen elektromos crossover egyik példányával egy brit „kalandor”, Chris Ramsey el akar jutni az Északi-sarktól a Déli-sarkig. Az expedíció megvalósításához persze tartozik néhány „csillagozott” megjegyzés, ám ettől még igencsak hatásos belépő lehet a globálisan egyértelműen a Teslák riválisának szánt kocsi számára.

Először is, aki odafigyelt a földrajzórákon, az a fenti hírt olvasva rögtön rávághatta, hogy a „sarktól sarkig” utat lehetetlen teljes egészében szárazföldön megtenni, így természetesen az Ariya is igénybe vesz majd tengeri fuvart, például az Antarktisz és Argentína legdélibb csücske között. Éppen ezért a szóban forgó vállalkozást találóbb lenne egy „Amerikát átszelő túrának” hívni.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a kihívás ne lenne kellően extrém. Kanada sarkvidéki területeiről délnek indulva ugyanis Ramsey-nek 27 ezer kilométert kell majd vezetnie az örök tél birodalmából magashegységeken, tikkasztó sivatagokon és esőerdőkön át, míg végül megérkezik a mindennapinak szintén nem nevezhető antarktiszi jégmezőkre. A változatos terepviszonyokhoz való alkalmazkodás érdekében az autó kerekei és felfüggesztése átestek néhány módosításon – de ezzel még koránt sincs leküzdve az összes akadály.

Ott van ugyanis az újratöltés kérdése, vagyis, hogy az utat úgy kell megtervezni, hogy bő 400 kilométerenként (papíron ennyi a kísérlethez használt összkerékhajtású Nissan Ariya e-4ORCE hatótávja) legyen lehetőség táplálni a 90 kWh-s akkumulátorcsomagot. Ramsey egyébként már túlvan jó pár „villanyautós maratonon”, 2017-ben például feleségével közösen 56 nap alatt teljesítették a nagyjából 15 ezer kilométeres Mongol Rally-t egy Nissan Leaf volánja mögött.

Egy biztos, ha a különleges kaland sikerrel zárul, az meglehetősen jó ajánlólevél lesz az Ariya leendő vásárlói részére. A 2020-ban bemutatott kocsinak, melynek első példányai a koronavírus járvánnyal kapcsolatos fennakadások miatt csak néhány hónapja gördültek le a japán futószalagokról, jelenleg ötféle specifikációja ismert: a 65 és a 90 kWh-s akkupakkal felszerelt változatok is elérhetőek első- és összkerékhajtással is, valamint létezik egy teljesítményre kihegyezett, 394 lóerős verzió. A hatótávolság terén a nagyobb aksival ellátott, elsőkerekes Ariya jelenti a csúcsot a maga WLTP-szabvány szerinti 500 kilométerével.

A Nissannál bíznak abban, hogy a fenti paraméterek, megfejelve többek közt az említett expedíció jelentette extra figyelemmel, elegendőek lesznek ahhoz, hogy a külföldi piacokon 47 ezer dolláros (átszámítva kb. 17 millió forintos) indulóáron kínált villanyautó megtalálja a maga közönségét az elektromos divatterepjárók egyre sűrűbb mezőnyében.