A közlekedés szabályait nem szokás csak úgy egyik napról a másikra változtatni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne nyúltak volna hozzá a KRESZ-hez az utóbbi évtizedekben, sőt években is, de átfogó változtatásokra nem került sor. Épp ez okozta az egyre komolyabb ellentmondásokat a gyakorlat, az „élet” és a jog között. Életszerűtlen szabályokat pedig nemcsak betartatni, számonkérni nehéz, de az ilyen helyzetekben a kiskapuk száma is csak szaporodik. Az Automeister szervizhálózat mostani bejegyzésében a közelmúltban napvilágot látott módosítási tervek kapcsán osztunk meg néhány gondolatot.

Az „aukció” szó hallatán sokak lelki szemei előtt alighanem előkelő hölgyek és urak jelennek meg, amint magasba emelt tárcsákkal licitálnak méregdrága festményekre vagy más műtárgyakra. Lévén, hogy ez egy autós oldal, sokan rávághatják, hogy egyes árveréseken különleges járművekért is késhegyre menő csaták alakulnak ki – ezúttal viszont még egy ennél is speciálisabb területről, a rendszámokról lesz szó. Az Automeister szervizhálózat friss cikkében egy a sajtót bejáró közelmúltbeli hongkongi aukció kapcsán a feláras hazai rendszámokkal kapcsolatos aktualitásokra is kitérünk.

Több mint két és fél éve annak, hogy a Chevrolet bejelentette a Blazer EV nevű tisztán elektromos szabadidő-autó érkezését, és már akkor beígérték a márka hagyományaihoz híven Super Sport, azaz SS névre keresztelt csúcsmodellt is. A típus fejlesztését azóta rengeteg minden hátráltatta – 2023 végén szoftveres gondok és az akkumulátor körüli problémák miatt egy időre le is állt a projekt –, de mostanra végre elkezdődhet a villany-SUV legerősebb verziójának forgalmazása is. Az Automeister szervizhálózat friss cikkében egyebek mellett kitérünk arra is, hogy a műszaki adatokat látva talán érdemes is volt egy „kicsit” várni a kocsira.

Lassan ideje hozzászokni, hogy a kínai Xiaomi immár járműveket is gyárt, és idővel ebben a szektorban is hasonló részesedést szeretne elérni, mint például az okostelefonok piacán. A pekingi székhelyű vállalat eddig két modellt mutatott be, és mindkettővel kapcsolatban friss hírek érkeztek a napokban. Jobb alkalom nekünk sem kellett, hogy az Automeister szervizhálózat aktuális írásában ejtsünk néhány szót az idővel vélhetően Európában is számottevő tényezővé váló Xiaomi-kocsikról.

Az autó nem kutya vagy macska, hogy be kelljen engedni a házba amikor 0 fok alá süllyed a hőmérő, de ezzel együtt nem árt néha gondolni arra, „fázik-e” vajon, és ennek milyen következményei lehetnek, amiket nyilván többen szomorúan megtapasztalhatták az utóbbi hetekben – és vélhetően a tél hátralévő részében is lesz még ilyenre példa. Az Automeister szervizhálózat aktuális cikkében tehát azt nézzük meg, milyen az, amikor egy kocsi fázik, és miért nem mindegy ez a gazdájának?

Mint korábban kiderült, két nagyon szűk esztendő után tavaly mintegy 13%-ot nőttek a magyarországi újautó-eladások, így különösen kellemetlenül érezhették magukat azoknak a márkáknak a vezetői, ahol ennek ellenére csökkenést regisztráltak. Közéjük tartozott az Opel is, amelynek értékesítései 2024-ben éves alapon csaknem 10%-ot estek vissza. A Stellantis konszern tulajdonában lévő német gyártó idén visszatérne a siker útjára, ennek jegyében pedig a napokban többek közt két vadonatúj szabadidő-autójuk hazai forgalmazásának kezdetét is bejelentették. Az Automeister szervizhálózat mostani cikkében a Grandlandot és a Fronterát is igyekszünk röviden bemutatni.

Manapság, amikor az autós hírekben szereplő új modellek túlnyomó többsége tisztán elektromos és/vagy a SUV-ok kategóriáját erősíti, már-már felüdülés egy belsőégésű motorral felszerelt, vérbeli sportkocsi premierje – még akkor is, ha az átlagember aligha fog vele élőben találkozni az utakon. Kétségkívül ilyen a tavaly jókora frissítésen átesett Aston Martin Vantage is, amelynek a minap mutatták be hivatalosan a nyitott tetejű változatát. A könnyű megjegyezhetőség kedvéért Aston Martin Vantage Roadster névre keresztelt jármű lesz az Automeister szervizhálózat friss cikkének főszereplője.

Ezekben a napokban tartják a fogyasztói elektronikai iparág legjelentősebb nemzetközi kiállítását, a Las Vegas-i CES-t. A rangos eseményen az autós világ is képviselteti magát, ami abból a szempontból nem meglepő, hogy napjainkban a járművek is egyre inkább „okoseszközökké” válnak. A Honda ilyen téren az élvonalba tartozik, a japán gyártó pedig a Sony-val közösen fejlesztett Afeela nevű villanyautó mellett a már tavaly belengetett 0 Series modellcsalád tagjainak új prototípusait is megmutatta a szerencsejátékok amerikai fővárosában. Ez utóbbi kocsikról szól az Automeister szervizhálózat mostani cikke.

A 2024-es év is bővelkedett a különböző szuper-, sőt hiperautók premierjeiben, amelyeknél napjaink trendjeinek megfelelően egyre inkább az elektromos hajtás vált sztenderddé, de azért akadtak kivételek is. Az elképesztő teljesítményadatokkal (és igencsak borsos árcédulával) rendelkező járművek szerelmesei szerencsére már most biztosra vehetik, hogy 2025-ben is lesz miért böngészniük az autós világ híreit, a legtöbb gyártónál ugyanis már „ott van a csőben” a következő csúcsmodell. Ezekből a rövidesen leleplezésre és/vagy piacra dobásra kerülő remekművekből emelünk ki néhányat az Automeister szervizhálózat aktuális bejegyzésében, természetesen a teljesség igénye nélkül.