A lélegzetelállító sportkocsik világában egyáltalán nem ritka, hogy az első, látványos tervek közzététele után hosszú éveket kell várni, míg a fejlesztők előrukkolnak a sorozatgyártásra kész verzióval. Valami ilyesmi történt a kalandos múltú De Tomaso márkával is, amely a P72 nevet viselő kétajtós kupéjának 2019-es leleplezése után csak a napokban adott hírt a gyártás startjáról. A közzétett fotók alapján akár a különböző designdíjakra is esélyes kocsira vonatkozó tudnivalókat szedtük csokorba az Automeister szervizhálózat friss cikkében.

Sejthető volt, hogy a 2017 óta az utakon lévő Citroën C5 Aircross hamarosan generációváltáson esik át, ez a pillanat pedig most el is érkezett. A francia gyártó hivatalos közlése alapján a kompakt szabadidó-autó a jövőben már csak valamilyen mértékben elektromosított változatokban lesz elérhető, miközben egy konszernen belüli rekordot is a magáénak tudhat. A részleteket az Automeister szervizhálózat aktuális bejegyzésében igyekeztünk röviden összegyűjteni.

Használt autót venni mindig is lutri volt, újat meg luxus. Ez az állítás Magyarországon lényegében az autó feltalálása óta igaz, csak a mérték változik. Régebben nagyobb lutri és nagyobb luxus volt mindez, ma már kisebb. Ennek ellenére van néhány sztereotípia, ami több mint 100 éve kísért ebben a mindig mozgalmas szegmensben. Az Automeister szervizhálózat friss bejegyzésében ezek közül válogatunk.

Kezdetét vette a Sanghaji Autószalon, amelyre mindig nagy bejelentésekkel készülnek a legnagyobb gyártók. Nincs ez másként a Toyota-csoport esetén sem, amely két új modell premierjére is sort kerített az eseményen. Ezek közül a vadonatúj Toyota bZ7 jelen állás szerint elsősorban a kínai vásárlókat veszi majd célba, azonban a vállalat luxusbrandje, a Lexus már egy a globális piacokra szánt kocsit, a megújuló ES-t leplezett le. Mivel tehát ez utóbbi autó idővel akár mifelénk is felbukkanhat, az Automeister szervizhálózat friss cikkében igyekszünk bemutatni a hibrid és tisztán elektromos verziókban érkező, kupés külsőt kapott szedánt.

Az Audi egyik emlékezetes húzása volt tavaly, hogy az A4-esek új generációja már A5 néven került a kereskedésekbe. A kompakt luxusautó eleinte lágy hibrid meghajtással (benzines és dízeles változatban egyaránt) volt elérhető, ám a közelmúltban lerántották a leplet a vadiúj plug-in hibrid változatokról is, melyek a napokban Magyarországra is megérkeztek. Ennek apropóján az Automeister szervizhálózat mostani cikkében a kétféle kivitelben, kétféle teljesítményszinttel és a változatosság kedvéért kétféle üzemmóddal operáló, e-hybrid névre keresztelt újdonságokat vesszük górcső alá.

A magyar utakon is egyre gyakoribb látványt nyújtanak az MG vagy épp a BYD márkájú kocsik, de a Dongfeng és az Omoda emblémája sem teljesen ismeretlen már a hazai közlekedők körében. Európában a fentieken túl többek közt a Nio, az Xpeng, az Aiways és a Vinfast brandek is megvetették a lábukat a kínai gyártók közül, a sor pedig heteken belül egy újabb aspiránssal, a Changan vállalat alá tartozó Deepallal bővül. A villanyautókra szakosodott cég a minap egy németországi eseményen 3 modellje közelgő exportját is bejelentette, így itt az ideje, hogy az Automeister szervizhálózat aktuális bejegyzésében ejtsünk néhány szót a távol-keleti ország legújabb „európai próbálkozójáról” és annak terveiről.

A száraz hír annyi, hogy a mifelénk is ismerősen csengő nevű kínai BYD a Weibo közösségi oldalra feltöltött videóban bemutatta azt a töltőállomását és a hozzá tartozó, 1000 voltos, elektromos autókhoz készült architektúrát, amivel 5 perc töltéssel 400 kilométernyi hatótávot lehet összeszedni. A platformot egyelőre csak két kocsi tudja kihasználni, de ez majd nyilván megváltozik. Szintén friss, bár nem ennyire high-tech bejelentés, hogy további 30 helyen létesítenek ‒ jóval szerényebb képességű ‒ „villanykutakat” elektromos autók töltésére, úgyhogy az early adopterek élete ismét könnyebb lesz egy kicsit. A kérdés azonban továbbra is ugyanaz, amit már 10 éve nem tud senki megválaszolni: mikor lesz a teljesen elektromos autó azonos választás a robbanómotorossal a használati érték szempontjából? Az Automeister szervizhálózat friss bejegyzésében teszünk egy kísérletet a válaszra.

A Mercedes-Benz már az év elején, a 2024-es esztendőre vonatkozó eladási adatai ismertetésekor bejelentette, hogy rövidesen a márka történetének legnagyobb „termékoffenzíváját” indítja el, melynek első lépése a vadonatúj CLA premierje lesz. Ez a pillanat most érkezett el, a napokban ugyanis hivatalosan is bemutatták népszerű luxusautójuk harmadik generációját. Aki figyelemmel kíséri az iparág trendjeit, azt aligha éri váratlanul, hogy az egyelőre szedánverzióban leleplezett kocsi elsősorban elektromos modell lesz – másodsorban pedig hibrid. A már napvilágra került részleteket az Automeister szervizhálózat friss írásában igyekeztünk összefoglalni.

Vannak trendek, melyektől a járműgyártók egész egyszerűen nem tudják függetleníteni magukat, és ez a nagy volumenben termelő vállalatok mellett a teljesítményre és a vezetési élményre kihegyezett „rétegcégekre” is igaz. Az egyik ilyen tendencia a villanymotorok már-már „kötelező” beépítése, egy másik pedig a szabadidő-autós vonások „kényszeres” felvétele. Az Alpine egyszerre tenne eleget mindkét „elvárásnak” az A390 nevű modellel, amelyről a napokban közölték az első hivatalos – még álcázófóliás – fotókat. Ennek apropóján az Automeister szervizhálózat aktuális írásában az élesben a márka közelgő jubileumán debütáló újdonságról ejtünk néhány szót.